Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács és az Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Tanács idén, 2009-ben is pályázatot hirdetett meg Regionális Innovációs Díj elnyerésére. Az Tanács célja az volt, hogy teret biztosítson a vállalkozások innovációs fejlesztéseinek, ezek előnyeinek, újszerűségének bemutatására, alkalmat teremtve a tapasztalatok cseréjére. A díjjal, mint elismeréssel kívánjuk honorálni azt a kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztő munkát, melyet a pályázó kis-, és középvállalkozások az innováció területén a régióért és a régió gazdasági fejlődése érdekében kifejtettek. A Tanács kiemelt jelentőséggel kezelte azokat a pályázókat, akik a innováció, versenyképesség és gazdasági fejlődés érdekében hatékonyan vállalnak szerepet a regionális fejlesztésekben.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal közzé tette a 2009. évi, regionális innovációt támogató Baross Gábor program pályázatait.
A rendezvény fő célja a helyi és Európai jó gyakorlatok bemutatásán keresztül a regionális szereplők együttműködésének elősegítése volt, ezért olyan előadókat hívtunk meg, akik a téma stratégiai és gyakorlati kérdéseivel egyaránt foglalkoznak.
A NORRIA - Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség pályázatot hirdet „innovációt támogató tanácsadói (coaching)” szolgáltatás elnyerésére.
Pályázni innovációs projekt ötlettel vagy tevékenységgel lehet. Az innováció alapja lehet új termék, technológia, szolgáltatás, eljárás létrehozása, piaci bevezetése, kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how, technológiatranszfer megvalósítása, stb., amely tevékenység legfeljebb az elmúlt két évben kezdődött el, de még jelenleg is folyamatban van.
Egyes GOP pályázatok felfüggesztése
2010. június 21.
Eljárási határidő hosszabbítás az ÉMOP pályázatokra
2010. június 18.
A NOHAC – Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara ma délelőtt klaszter-közgyűlést és benchmarking klubot tartott. A klaszter vezetőit megválasztották, majd megvitatták az aktuális pályázatokat.
Jelképes villanylekapcsolással figyelmeztet az energiatakarékosságra és a környezetszennyezésre a Sydney-ből indult Föld órája akció, mely mára világmozgalommá nőtte ki magát.

Eseménynaptár