A NOHAC – Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara ma délelőtt klaszter-közgyűlést és benchmarking klubot tartott. A klaszter vezetőit megválasztották, majd megvitatták az aktuális pályázatokat.
Tisztelt Pályázók illetve Kedvezményezettek!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ÉMOP pályázatainak vonatkozásában a kedvezményezettekre vonatkozó eljárási határidők az árvíz kapcsán bekövetkezett vis maior helyzet miatt maximum 30 nappal történő hosszabbítására van lehetőség, amennyiben nem tudták határidőre teljesíteni az adott Közreműködő Szervezet által előírtakat.
Az európai uniós pályázatok benyújtása szempontjából döntő fontosságú a vállalkozások számára a pályázati cégektől kapott tájékoztatás - derül ki a K&H által 700 kkv vezető körében végzett kutatásából. A pályázati szakértőktől szerzett információk mellett az internetes portálok bírnak kiemelt jelentőséggel, miközben az állami tájékoztatás fontosságát harmadik helyen jelölték meg a kkv döntéshozók.
B.-A.-Z. megye gazdaságfejlesztési stratégiája címmel rendezi meg Miskolcon a Magyar Közgazdasági Társaság B.-A.-Z. megyei szervezete, és a NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség kedden és szerdán a VIII. Megyei Közgazdász Napokat.
Bizonyára ismerős Önöknek – hiszen nap mint nap, óráról órára jelzik a híradások az aktuális állapotot – régiónk árvíz sújtotta településeinek helyzete. Emberek ezrei küzdenek megfeszített munkával a gátak erősítésével, a települések védelmével, sokszor erejük legvégső határáig, sajnos sokszor sikertelenül. A katasztrófa súlytotta területeken családok százai maradtak fedél nélkül, kellett menekülniük a víz elől a legszükségesebb holmikat összekapkodva, szükséglakásokba, iskolákba átmenetileg elhelyezve. A vízzel elárasztott és összedőlő házakban egész életek munkái válnak néhány nap alatt semmivé, előre vetítve a katasztrófa pillanatnyi helyzetén túl az elhúzódóan megjelenő akut megélhetési gondokat is.
A múlt hét végéig csaknem 381 milliárd forint új hitelt hagyott jóvá indulásuktól számítva a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A bank május 25-e és május 30-a között 363 millió forintot folyósított a kkv szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése.
Konzervatív becslések szerint is százmilliárd forint megtakarítást érhet el a magyar állam rövid, 2-3 éves időtartamban, ha intézkedéseket hoz a készpénzhasználat mérséklésére – állítja Gauder Milán, a MasterCard regionális vezetője.
Idén május 27-29 között került megrendezésre a RENEXPO, mely a közép-európai régió legnagyobb megújuló energiaipari kiállítása és vására, a kiállítási témák sora a bioenergiától kezdve a nap- és szélenergián át a geotermiáig és a hőszivattyúig terjedt.

Eseménynaptár