Az OECD Tudomány- és Technológiapolitikai Bizottsága elemző országtanulmányát a magyar innovációs rendszerről, az OECD, a világ egyik legelismertebb nemzetközi intézményének a témával foglalkozó kiváló szakemberei készítették el.
A magyarországi találmányok, kutatás-fejlesztési eredmények, a gyártás és az üzleti szféra egyedülálló összekapcsolását tűzte ki célul az Innohightech Egyesület. Az Ipari Park Konzorciumok Projekt a már meglévő ipari parkokban a mikro-, kis- és középvállalatok tömörítésével a piacképes fejlesztések ágazati gyártását indítja el. (Forrás: Napi Gazdaság)
Július 30-án 53 új pályázati kiírás jelent meg az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjához kapcsolódó 2009. és 2010. évi munkaprogramok alapján.
A fenntartható energia potenciál átfogó áttekintésének egyik legfőbb eleme egy monitoring látogatás, melynek keretében nemzetközi, ez esetben magyar, román, olasz szakértők egy csoportja magára vállalta, hogy a Szerb Köztársaság energiapolitikáját értékeli, majd az értékelés eredményét a megfelelő szerb hatóságok felé közvetíti.
Július végén került sor a települési szilárd hulladék kezelésének és alternatív felhasználásának lehetőségeit bemutató német-magyar szakmai napra Bőcsön, a Bükk-Miskolc Térségi Akciócsoport (BÜKK-MAK) szervezésében, amelyen a helyi szereplők, köztük számos polgármester mellett a NORRIA több munkatársa is részt vett. Az érdeklődőket a helyi Faluház épületében látták vendégül.
Magyarország fő nyersanyaga mindig is a szürkeállomány volt. Rengeteg tehetséges mérnököt, tudóst, kutatót adtunk a világnak, de sajnos az utóbbi időben egyre csökken az érdeklődés a tudományok és a tudományos hivatás iránt. Ezen tendencia visszafordításán dolgozik a Magyar Innovációs Szövetség által támogatott THE Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program.
A CEI Science & Technology Network (S&TN) (Közép-Európai Tudományos és Technológiai Hálózat) 2004 elején kezdett működni, és 6 trieszti kutatóintézetből és közép-európai régióbeli partnereikből áll.

Eseménynaptár