Elkészült a magyar űrhab a Nemzetközi Űrállomáson. A miskolci Admatis Kft. habgenerátorával sikerült habot generálni az űrállomás fedélzetén. A FOCUS a második magyar anyagtudományi kísérlet volt a világűrben, az elsőt Farkas Bertalan végezte még 1980-ban.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a "Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység
támogatása" című, GOP-2009-1.1.1 kódjelű pályázat forráskeretének megemeléséről
és a pályázati ablak nyitva tartásának meghosszabbításáról döntött. Ennek értelmében
a rendelkezésre álló keretösszeg 14,85 milliárd Ft, és a pályázati kiírás keretében
2010. március 29-ig van lehetőség pályázatok benyújtására.
A Program a hazai kkv szektor korai (magvető és induló), valamint növekedési életszakaszban lévő vállalatai tőkehelyzetének javítását tűzi ki célul.
Az ökológiai lábnyom a fenntarthatóság mértékegysége: a fogalom beépült a szókincsünkbe, mégsem vagyunk tisztában vele, pontosan mit jelent és hogyan hozható kapcsolatba mindennapi tetteinkkel. Nézzük meg egyes fogyasztási szokásaink hogyan hozzák létre ökológiai lábnyomunkat!
A Magyar Innovációs Alapítvány - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, a Magyar Szabadalmi Hivatallal, az Iparfejlesztési Közalapítvánnyal közösen - immár 18. alkalommal várja a vállalkozások nevezését a
MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJRA.
Január elsejétől hat hónapig Spanyolország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Zapatero spanyol miniszterelnök azt mondta, a gazdasági válságra adandó megfelelő válasz az első számú célkitűzés.
Az Industria jövőre ismét az IPAR NAPJAI 2010 rendezvénycsokor keretén belül kerül megrendezésre, amely 5 nemzetközileg elismert szakkiállítást (INDUSTRIA, ELECTROSALON, CHEMEXPO, ÖKOTECH, SECUREX) foglal magába, biztosítva ezzel az iparágak egymásközti szinergiáinak kihasználását és a szélesebb körből érkező nagyobb látogatói számot.
2010. január 27-28-án kétnapos nemzetközi konferencia lesz Budapesten: Clusters in Europe címmel. A konferencia célja, hogy az EU klaszterpolitikai ajánlásai és jó európai és ázsiai klaszter-gyakorlatok ismeretében alakítsák a közép-európai klaszter-fejlesztési gyakorlatot, illetve a konferencia keretében bemutassák a magyar klaszterpolitika sajátosságait, az egyedi kihívásokat és az azokra adott válaszokat.

Eseménynaptár