A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a 2012. január 1-jétől hatályba lépett, megemelt ÁFA tartalmat – mint a projektgazdáknak fel nem róható, jogszabályban bekövetkezett változás miatti költségnövelő tényezőt – kompenzálni kívánja. Az Ügynökség ezzel segíti elő, hogy a folyamatban lévő projektek megvalósulását az ÁFA mértékének növekedése ne befolyásolja negatívan.
A VII. ÉLETCIKLUS-ELEMZÉSI (LCA) SZAKMAI KONFERENCIÁRA az LCA CENTER Egyesület, és a NORRIA rendezésében került sor, 2012. március 13.-án Miskolcon a City Hotelben.
A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. FORT nemzetközi projektje keretében innovációs ötletpályázatot hirdet „Középpontban az EMBER” címmel. A pályázatra olyan kutatók, vállalkozók vagy egyetemi hallgatók jelentkezését várják, akik olyan innovatív ötlettel/fejlesztéssel rendelkeznek, mely az EMBERHEZ kapcsolódik, így érinti az alkalmazott egészségtudományokat, az élelmiszertudományt, a különböző közgazdasági és menedzsment tudományokat, a neveléstudományt vagy a többi emberközpontú tudományág valamelyikét.
Az Európai Bizottság az elmúlt év végén tette közzé a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Horizon 2020 Kutatatási és Innovációs Keretprogram Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet-tervezetének szövegét. A szövegtervezet véleményezését a tagországi kormányzatok kutatásért, fejlesztésért és innovációért (KFI) felelős intézményei a Dán Elnökség által megszabott menetrend szerint kezdték meg.
A NORRIA Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. januárban indította el az Elkötelezettség a Kiválóságért (C2E) szervezetfejlesztési projektet a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesülettel kötött együttműködési megállapodás keretében, melynek eredményeként 2010. januárban elnyerte az Elkötelezettség a Kiválóságért címet.
Az LCA Center Egyesület és a NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség NK Kft meghívja Önt a VII. Életciklus-Elemzési (LCA) Szakmai Konferenciára.
Rövidesen, várhatóan márciustól lehet pályázni a TÁMOP-2.1.3 Munkahelyi képzések támogatása konstrukcióira. A pályázati konstrukciók egyeztetése február 17-én zárult le.
A Magyar Klaszterek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a 2012. február 24.-én 10.00 órától megrendezésre kerülő „Klaszterek által nyújtott előnyök a KKV-k számára" című klaszter roadshow-jára.

Eseménynaptár