Az EP képviselők elfogadták az ipari szennyezőanyag-kibocsátási szabályok szigorításáról szóló jogszabályt. Az irányelv 2016-ig jelentősen csökkentené a nitrogénoxid-, kéndioxid- és porkibocsátást.
A KÖVET Egyesület 2010-ben is meghirdeti Környezeti Megtakarítás Versenyét a gazdaságilag megtérülő környezetvédelmi beruházások és intézkedések elismerése érdekében!
Tisztelt Érdeklődők!

A NORRIA Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési, valamint Innovációs Tanács támogatásával 2010-ben ismét meghirdeti Innovációs díj pályázatát.
A következő fél év egyik nagy kihívása az uniós elnökségi szerep korrekt követése és a nemzeti érdekek védelmének párhuzamos folytatása lesz Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Brüsszeli bemutatkozó látogatásán a miniszter négy aktív és egy korábbi biztossal is találkozott: Andor László foglalkoztatási és szociális, Neelie Kroes, digitális politikai, Johannes Hahn regionális politikai és Siim Kallas közlekedési biztosok mellett tárgyalópartnerei között volt Danuta Hübner is, aki jelenleg az Európai Parlament regionális politikai bizottságát elnökli, ezt megelőzően ugyanezen terület biztosa is volt.
Az OECD országok között a felsőfokú oktatásban Magyarországon a legalacsonyabb a természettudományos diplomák aránya, s a mérnöki diplomák tekintetében is a sereghajtók közé tartozunk.
Az OPEN DAYS, a régiók és városok minden év októberében sorra kerülő európai hete már régóta Brüsszel legnagyobb éves eseményének számít a regionális és városfejlesztés területén.
Megújuló energiák, energiatakarékos megoldások témakörében tartottak ma konferenciát Miskolcon, a B.-A.-Z. megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Magyarországon igen kedvező a biomasszából termelhető villamosenergia-potenciál, Borsod pedig, kedvező adottságai miatt, élen járhat az előállításban.
NKTH KÖZLEMÉNY

Eseménynaptár