Üvegbeton, Rubik-kocka, Vekla: a magyar találékonyság és innováció kiváló példái. A Vekla, mint a jövő építészetének alapeleme, technológiája magyar találmányként képviseli hazánkat a holnap nyíló müncheni BAU 2009 építőipari világvásáron.
Az első fél évben még nagyot esik, ám az esztendő második felében elindulhat felfelé az Európai Unió gazdasága. Az Európai Bizottság (EB) tegnap közzétett, legújabb előrejelzésében 1,8 százalékos visszaesést jósol 2009-re a közösség egészében s átlagosan 1,9 százalékosat az eurózónában. Brüsszel prognózisa szerint Magyarországon az idén 1,6 százalékkal csökken, jövőre 1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP).
Nyolc gazdaságfejlesztési felhíváshoz és a központi régió három tükörkiírásához várja az észrevételeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
A MAGYAR INNOVÁCIÓS ALAPÍTVÁNY meghirdeti
Ebben az évben 70 millió eurót osztanak el pályázatok útján a regionális fejlesztések támogatására a közép- és kelet-európai régióban. A három régiós ország részvételével megvalósuló projekteket 85%-ban is támogathatják.
A tényekre alapozott szakpolitikai döntéshozatal elengedhetetlen feltétele a jól működő, a folyamatok megértéséhez megfelelő ismereteket nyújtó információs rendszer.
A francia környezetgazdálkodási és energetikai ügynökség (www.ademe.fr, Agence de l'Environnement et de la Maîtrise de l'Energie) előpályázatot hirdet a biomassza újszerű és intelligens felhasználásával kapcsolatos eljárások kidolgozására.
A „K+F eredmények és innovatív ötletek egyéni megvalósítása (2006)” című pályázat II. fázisára beérkezett projektjavaslatok közül az alábbiak nyertek támogatást.

Eseménynaptár