Indul a Széchenyi-terv II.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette, hogy a mostani uniós pénzügyi ciklus végéig, 2013-ig közvetlen és közvetett forrásból ezer milliárd forintot biztosítanak a kis- és középvállalkozások számára, elsősorban termelői beruházásokra.
Az új Széchenyi-terv 200 oldalas vitairatát Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mutatta be a kkv-k meghívott képviselőinek a tanácskozáson. Elmondta: az új gazdaságfejlesztési terv 2030-ig tekint előre: alapvető célkitűzése az, hogy az egy főre jutó bruttó hazai terméket és így az életminőséget tekintve Magyarország addigra haladja meg a uniós átlagot.
Az első szakaszában a terv tízéves távban irányoz elő komoly haladást hét prioritási területen. Ezek: az egészségipar, a zöldgazdaság, az otthonteremtés, a tudásgazdaság, a hálózati gazdaság, a munkagazdaság és a tranzitgazdaság. A miniszter tartható célkitűzésnek nevezte az egymillió új munkahely teremtését. Fontosnak mondta, hogy a nyertes pályázók által megvalósuló projektek az uniós forrásokhoz befektetői pénzeket vonzzanak. Egyúttal jelezte azt is, hogy szeretnék megismételni az első Széchenyi-terv sikerét, amely 1,5-2 százalékkal járult hozzá 2001. január 1-jétől másfél éves működése során a gazdaság növekedéséhez.
Fellegi Tamás hatékony pályázati intézményrendszert ígért a hallgatóságnak. Bejelentette, hogy az új Széchenyi-terv váltja fel az Új Magyarország fejlesztési tervet (ÚMFT). Keményen bírálta az eddigi rendszert azért, hogy a 2007–13 között rendelkezésre álló 22,5 milliárd eurónyi uniós forrásnak csak a töredékét fizették ki. Így az elmúlt években gyakorlatilag megfosztották a gazdaságot az EU-pénzek multiplikátor hatásától, ez azt jelenti, hogy minden egyforintnyi kifizetés három forint értékű növekedést eredményez. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is tájékoztatta a kkv-k meghívott képviselőit, hogy jelenleg 1828,8 milliárd forintnyi szabad uniós forrás áll a kormány rendelkezésére a hétéves EU-keretből. A futó projektek támogatási összege 1480,2 milliárd forint, míg a kötelezettségvállalással elindított projektek 4126,5 milliárd forintnyi EU-forrást kötnek le. A vállalkozások számára 155 milliárd forint az azonnal mozgósítható forrás a gazdaságfejlesztési és a regionális fejlesztési operatív programokból. Beszámolt arról is, hogy a 2013-ig hátralévő időszakban még legalább ezer milliárd forintnyi uniós forrásra számíthatnak a vállalkozások, elsősorban a gazdaságfejlesztési (GOP), a társadalmi megújulás (TÁMOP) és a környezet és energia (KEOP) operatív programok keretéből.
A tanácskozáson jelentette be a miniszter, hogy a kormány döntött a 700 felülvizsgálat alá vont kiemelt és nagyprojekt sorsáról. Összesen 17 projektet vonnak vissza 40 milliárd forint támogatási összeggel, s további 61 projektnél rendeltek el tartalmi felülvizsgálatot, az ezek részére megítélt EU-pénz 436 milliárd forint.
Forrás:http://vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/orbanek-ujaepitenek-indul-a-szechenyi-terv-ii-323158



