Aktualitások
A Szerb Köztársaság energiapotenciáljának áttekintése
A fenntartható energia potenciál átfogó áttekintésének egyik legfőbb eleme egy monitoring látogatás, melynek keretében nemzetközi, ez esetben magyar, román, olasz szakértők egy csoportja magára vállalta, hogy a Szerb Köztársaság energiapolitikáját értékeli, majd az értékelés eredményét a megfelelő szerb hatóságok felé közvetíti.
Környezetipar, mint kiemelt fókuszterület
A NORRIA 2008 I. negyedévében pályázatot nyújtott be az FP7 Kutatási Keretprogramon belül „RESGen—RES Generation-From Infrastructure to Sustainable Energy and Reduction of CO2 Emissions” címmel. A pályázati projektet megvalósító nemzetközi konzorcium a már korábban a Hatodik Keretprogramban megvalósított CENCE projekt folytatását tűzte ki célul, azaz az alternatív energiaforrásokhoz kapcsolódó klaszter szintű együttműködéseket (gyöngyösi bioenergetikai klaszter, valamint finn, baszk, angol klaszterek), melyek végső átfogó célja a fenntartható energiagazdálkodás elősegítésén keresztül a régió környezetipari versenyképességének fokozása.
A NORRIA, mint klaszter menedzser szervezet
A NORRIA röviddel megalakulása után felkérést kapott a 2007. évben alakult Észak-magyarországi KKV Innovációs Szolgáltató Klasztertől a klaszter menedzseri feladatok ellátására. Az Ügynökség a klaszter menedzseri feladatok keretén belül elindította a klaszter vállalatok feltérképezését, a közös tevékenységek beazonosítását, a klaszterszerű működés szabályozási feltételrendszerének kialakítását.



