Az EBB növeli a KKV-k hitellehetőségeit

2010. augusztus 18., 10:49
Az Európai Beruházási Bank (EBB) növeli a kis- és középvállalkozások (KKV-k) támogatását. A pénzintézet 30 milliárd eurót tesz elérhetővé a következő három évben, valamint technikai támogatást nyújt a mikrofinanszírozási intézmények számára.

Az EBB elnöke, Philippe Maystadt szerint a kölcsönt bankok vehetik majd fel, akik továbbadhatják azt a kisvállalkozásoknak Elmondta továbbá, hogy a gazdaság lelassulása a KKV-kat érintette a leginkább, és a munkahelyek megtartása attól függ, hogy az adott vállalkozás kap-e hitelt a bankoktól.

Az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó bizottsága a mikrohitel konstrukciókról szóló konferenciájára hívta meg az EBB-elnököt. Maystadt a felszólalásában elmondta, a tagállamok azt kérték az EBB-től, kezelje prioritásként a KKV-kat, ezért került sor az új kölcsönformák kialakítására.

„A bank már most is 5 és 6 milliárd euró közötti összegben hitelez a KKV-k bankjainak, most pedig azt vállalta, hogy 2008 és 2011 között 30 milliárd eurót fog hitel formájában elérhetővé tenni. 2008-ban 8,5 milliárd eurót nyújtott az EU bankjainak, és ebből 5 milliárdot az év utolsó negyedévében, amikor a gazdasági válság elkezdett kibontakozni.” – mondta.

Az Európai Mikrofinanszírozási Alap felállításának ötlete azonban nem nyert elegendő pénzügyi támogatást a tagállamok részéről. Az EBB-elnök szerint ez a „szolidaritás hiányának”, illetve annak köszönhető, hogy a kormányok túl szigorú feltételekhez kötnék az általuk nyújtott kölcsönöket.

Maystadt leszögezte, hogy az új hitelkonstrukció célja nem a bankok likviditásának növelése, hanem az, hogy a pénzintézetek bővíteni tudják a KKV-knak nyújtott hitelkeretet.

A bankok által viselt kockázat csökkentésére az EBB úgy döntött, hogy a vállalkozásoknak nyújtott hitelek esetén, melyek csökkentik a hitelintézetek tőkekövetelményét, átvállalja a kockázat felét.

A konferencián részt vettek az EP-képviselők és a nemzeti parlamentek delegáltjai is. Maystadt elmondta, hogy a szabaddá tett forrást „immateriális” beruházásokra is fel lehet használni, vagyis kutatásra, terjesztésre és szabadalmak megvásárlására.

Ráadásul az EBB technikai segítséget is nyújtana a mikrohitel intézményeknek, hogy segítse a szakmaiság növelését, illetve növelje a nagyobb bankok hitelezési hajlandóságát.

„[Az intézkedés] egyetlen eleme sem kényszeríti a bankokat, hogy kölcsönözzenek a KKV-knak. Egyértelművé akarjuk tenni a banki partnereink számára, hogy csak azokat támogatjuk a jövőben, akik gyorsan felhasználhatóvá teszik a forrásokat, mivel az a célunk, hogy a hitel hamar elérhetővé váljon.” – foglalta össze mondanivalóját Maystadt.

 

Vélemények

 

Forrás: EurActiv

VG

Eseménynaptár