„Mérnök Színház” - A természettudományos mérnöki szakmák népszerűsítéséért összefognak a Regionális Innovációs Ügynökségek

2010. augusztus 24., 15:08
Az OECD országok között a felsőfokú oktatásban Magyarországon a legalacsonyabb a természettudományos diplomák aránya, s a mérnöki diplomák tekintetében is a sereghajtók közé tartozunk.

Ennek egyenes következményeként egyre és egyre kevesebb a mérnök, holott az utóbbi évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy az országok gazdasági versenyképességét iparuk tudástartalma határozza meg. (Elsősorban az alacsony emberi erőforrás mutatók miatt Magyarország évek óta gyengén szerepel az EU Innovációs Eredményjelzőjén.) Napjaink kiélezett gazdasági versenyében a talpon maradáshoz, s még inkább az előrelépéshez jól képzett mérnökök, természettudományos, műszaki szakemberek, kutatók kellenek! Pontosabban kellenének: merthogy a fiatalok számára jelenleg kevéssé vonzó a mérnöki pálya. A jelenlegi helyzet javítása érdekében szükséges, hogy a műszaki és természettudományok területén mélyreható fejlesztési programok induljanak a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt. A projektgazda Regionális Innovációs Ügynökségek (RIÜNET) a Jordán Tamás által megálmodott és számos szakmai szervezet és cég támogatásával és közreműködésével létrehozott „Szakmák Színháza” mintájára - amely öt hiányszakma mesterfogásait mutatta be élményszerűen országszerte több ezer általános iskolásnak - kívánják létrehozni a „Mérnök Színház” elnevezésű kezdeményezést. Ez az innovatív, a mérnöki és a kutatói munka köré szervezett kreatív „Mérnök Színház” egyrészt informálhatja a középiskolásokat, de még inkább olyan meghatározó élményt nyújthat számukra, amely pályaválasztási döntésükre befolyással lehet. A szervezők a kamarák, a szakmai szervezetek és a mérnökhiánnyal küzdő vállalatok segítségére is számítanak. A programhoz kapcsolódóan 2010. június 29-én került sor a „Szakmák Színháza” előadásra és az ezt követő Szakmai Fórummal egybekötött állófogadásra a Merlin Színházban.

Információs brossúra megtekinthető itt.

Eseménynaptár